Bezártság vagy lehetőség a saját felszabadításodra – avagy mit, hogyan élsz meg
Hónapok teltek el azóta, hogy bezárt a világ.
A turisták hazamentek, a szállodák, éttermek bezártak, a legtöbb munkahelyre is csak kivételes esetben jártak be az emberek. Az óvodák és az iskolák kiürültek.
Eddig ilyet csak a filmekben láttunk, melyek végén megkönnyebbülve álltunk fel a fotelból, hiszen kisebb-nagyobb vérveszteséggel, de főhőseink mindig úrrá lettek a helyzeten. Elképzelhetetlen volt a legtöbb ember számára, hogy ez a valóságban is megtörténhet.
De megtörtént, és az emberek többsége fegyelmezetten vagy kevésbé fegyelmezetten, de elvonult a saját világába. Rájöttünk, hogy nem minden úgy történik, ahogy a filmekben van, bár egyértelműen vannak hasonlóságok – pl. gondoljunk csak a járvány elején a felvásárlási lázra.?
Ugyan elkülönültünk egymástól fizikailag, de mégis kialakult valami egységtudat. Tenni akartunk valamit, az együttérzésünkkel támogatni mindazokat, akik nem maradhattak otthon, hanem részt vettek a betegellátásban vagy az otthon maradottak ellátásában. Több országban indult el, és nálunk is népszerűvé vált, hogy este 8.00-kor az emberek kiálltak az ablakokba, az erkélyekre, és hangosan éljenezték, tapsolták azokat, akik „a frontvonalban”dolgoztak.
Nagyon sok cikk, írás megjelent arról, hogy miért is kellett ennek a járványnak így történnie. Elemezték ezt a tudomány oldaláról, vallási vagy spirituális szempontból, politikai szempontból, a pszichológia oldaláról. Érdeklődésének megfelelően mindenki találhatott magának vállalható magyarázatot.
De vajon az emberek hogyan élték meg ezt az egész történetet, hogy kijárási korlátozás van, hogy nem mehetnek bármikor bárhová….
Szerintem már mindenki volt olyan hangulatban, hogy ma nem szeretnék sehova menni, nem szeretnék senkivel sem találkozni, ki akarom kapcsolni a telefonomat stb.
Ennek az az oka, hogy minden helyzetben valamilyen szerepet kell játszanunk, ami lehet nagyon távol van a saját önképünktől, amit lehet, hogy már nem is élünk. Mert a sok elvárás és az elvárásnak való megfelelés elfelejtette velünk, hogy milyenek is vagyunk valójában. Mi lenne a mi valós reakciónk, hogyan tekintenénk önmagunkra stb. Egy idő után elkezdjük olyannak látni magunkat, amilyennek mások látnak minket.
Egy olyan elvárás halommal azonosulunk, akik nem vagyunk. Ez egy idő után nagyon fárasztó tud lenni.
Nem tudjuk úgy megélni a jelenünket, hogy az örömmel töltsön el, sőt legtöbbször nem is éljük meg a jelenünket, vagy a múlton rágódunk, vagy a jövőtől aggódunk.
Mit is jelent ez a megélés?
Az értelmező szótár szerint egy főnév, ami a megél igével kifejezett folyamat, állapot, azt a tényt vagy cselekvést fejezi ki, hogy valaki egy konkrét élethelyzetben megél valamit.
Valószínűleg nagyon sok ember első reakciója az ellenállás volt arra, hogy be kell zárkózni, hogy meghatározzák mikor hova mehetsz és hova nem…
Később egyre több helyről olyan visszajelzések, képek, posztok stb. érkeztek, hogy igen, jól érezzük magunkat.
Kimondva vagy kimondatlanul, de mindannyian lehetőséget kaptunk arra, hogy most hetekig önmagunkat éljük. Kipróbáljuk milyen is az, és ez valószínűleg sok ember számára kényelmes volt, pihentető…
Természetesen nem egyformán reagáltunk erre a felismerésre.
Voltak, akik csak a visszatérésen tudtak gondolkodni.
Volt aki nem értette azokat, akik csak a visszatérésen tudtak gondolkodni.
Volt, aki felismerte ezt a különbséget a mindennapok és az elkülönültség nyújtotta lehetőség között. Ők képesek voltak tudatosan vagy tudattalanul egy leltárt készíteni önmagukról, hogy hogyan működtek eddig, mi az, ami most sokkal kényelmesebb, kellemesebb érzés, mi az, amit ezután már nem szeretnének működtetni, akkor sem, ha visszatérnek a hétköznapokba.
Sajnos olyan is volt, aki úgy döntött, hogy a visszarendeződés után képtelen újra álca mögé bújni és távozott…
Most sokan gondolhatjátok, hogy az elkülönültség nem jó, inkább több személyes kapcsolatra, ölelésre, baráti összejövetelekre, közös élményekre lenne szüksége az embereknek.
Valóban ez így van, amennyiben meg tudjuk élni annak pillanatait. A ma embere egyre inkább elszigetelődik, hiába él kapcsolatban, hiába jár társaságba, a munkahelyre…
Egy állandó készenléti állapotban van, mint a vad, aki éberen alszik, hogy időben tudjon menekülni, ha megtámadnák. Azt figyeli ki mit gondol róla, és rengeteg energiájába kerül, hogy megfeleljen mindennek. Hogy jó apa vagy anya legyen, jó vezető, motivált beosztott, szexi nő vagy macsó férfi, vagy az iskolában tűnjön ki valamiben, elfogadtassa magát a társaival és még sorolhatnám.
(Évekkel ezelőtt például járt hozzám olyan világbajnok sportoló, aki mindig lesérült egy idő után, amikor már csak megfelelésből hajtotta a sikert, hogy a környezete büszke legyen rá.)
Mindeközben eltűnnek a saját vágyai, melyek összhangban vannak földi személyiségével és lelkével egyaránt. Emiatt elgáncsolja saját magát a teremtési folyamataiban, és ha van is ötlete, lehet más aratja le a babért?. Vagy úgy érzi ez még mindig kevés, és egyre újabb feltételeket ír elő magának.
Vagyis nem magát éli, hanem a “kint” elvárásai mozgatják. Összpontosítani is képtelen magára, hiszen rohanni kell. Honnan is tudná, hogy mire lenne valóban szüksége, de ne is akarjon magára gondolni, mert azt mondták neki, hogy akkor önző, és nem fogják szeretni.
Elkülönültség… fizikailag lehetőséget kaptunk, hogy találjuk meg magunkat, ebben ne zavarjanak. De közben mégis kimentünk esténként tapsolni, hiszen egyek vagyunk.
Most elhallgatott a taps, újra felgyorsul minden. Este nyolckor a vacsoránkat esszük munka után vagy találkozunk a barátainkkal. Biztos vagyok benne, hogy sok esetben ezek most másképp zajlanak, mint fél évvel ezelőtt.
Magunkkal visszük ezekre a helyekre saját magunkat?, hogy megalkossuk és megéljük a mindennapokat a legmagasabb rezgésben.
Ui.: Ha érdekel a “megélés” téma vagy úgy érzed, hogy dolgod van még vele / pl. sokat tettél, hogy legyen egy jó kapcsolatod vagy megfelelő munkád,mindent megtettél, hogy elérj egy eredményt, stb., de mégsem jön össze/,
szeretettel várlak a június 8-án induló négy alkalmas műhelyre, ahol gyakorlatokat, oldásokat végzünk a mindezt akadályozó dolgokon. ?
V. Kati
Legutóbbi hozzászólások